Magyarország, Pest vármegye
Budapest, V. ker. Széchenyi István tér 9.
Magyar Tudományos Akadémia, aula, bejárattól jobbra
Avatás: 1914. november 19.
Szobrász: Holló Barnabás
Holló Barnabás domborművén megörökített jelenet egy olyan esemény pillanatfelvétele, melynek részleteit a korabeli sajtó patetikusan ecsetelte. Az esemény, ami olyan gesztust mutat be, mely Erzsébet királyné kultuszának egyik szimbóluma lett.
Erzsébet királyné nagyra tartotta a haza bölcsét, a koronázást követő években többször kifejezte személyes tiszteletét Deák Ferenc felé születésnapi és Ferenc napi üdvözletek formájában. 1869 áprilisában ebédre is meghívta Deákot, melyről levél is tanúskodik. Deák Ferenc nem szívesen fogadott el ebédmeghívásokat, és még ez alkalommal, a királyné kedvéért, sem tett kivételt.
„Ámbár úgy vagyok értesülve,
hogy Ön nem szívesen fogad el
meghívást ebédre,
még is engedje reménylenem, hogy ez alkalommal kivétel leend Ön előtt.
Tisztelője: Erzsébet.”
Erzsébetet és Deák Ferencet a kiegyezés létrejötte a királyné kultuszában is összekapcsolta, ahogy Márkinál is olvashatjuk: „Nevével a történelem örökre összeköti az övét, mert ők ketten voltak legfőbb tényezői a nemzet és a Habsburg-ház kibékülésének.”
Márki Sándor ír Deák 1876. január végén bekövetkezett halálához kapcsolódóan is, miszerint a Münchenből január 25-én a budai várba visszaérkező királynét Deák Ferenc haldoklásának híre fogadta. Majd január 28-án délután elküldte Deák lakására udvarhölgyét, Festetich Mária grófnőt, hogy megkérdezze, meglátogathatja-e a beteget, s még az éjjel tőle tudta meg, hogy „nemes lelkét kilehelte” a haza bölcse.
Rónay Jácint naplójában máshogy írja le, hogyan jutott el Erzsébethez a gyászhír :
„Reggel kilenc órakor a gyengélkedő Valéria főhercegasszony látogatására mentem. Felséges anyja ölében ült.
– Valéria – mondá a királyné – e pillanatban közli vélem azon szomorú hírt, hogy Deák Ferenc meghalt! Úgy van-e?
– Igen, felséges asszony, úgy van, Deák Ferenc tegnap este meghalt, gyászunkat a lapok már mind hirdetik.
A királyné szemében könny ragyogott, s megcsókolta gyermekét, az országos gyász első hírnökét!”(Borovi-Vér, 2022:165)
A Szabadelvű Párt és Tisza Kálmán kormánya emléktörvényben örökítette meg „Deák Ferencnek a haza körül hosszú évek során át szerzett érdemei”-t, továbbá elrendelte, hogy a fővárosban közadakozásból emeljenek méltó emléket az elhunytnak (1876. évi III. tc.).
A miniszterelnökhöz megérkezett a királyi kézirat igy hangzott:
„Kedves Tisza ! Deák Ferenc halála nagy gyászszal tölti el az országot.
Én is mélyen meg vagyok hatva, s nem lehet, hogy ki ne mondjam, mily őszintén osztozom az általános fájdalomban, mily sajnosán érzem magam is veszteségét e férfiúnak, ki egész életét a közjónak szentelvén, a trón és haza iránti hűsége, tündöklő jellemtisztasága és polgári erényei által oly nagy mértékben kiérdemelte fejedelmének szintúgy, mint polgártársainak bizalmát és szeretetét. Államférfim érdemeit a történet fogja megörökíteni. Hírneve az országban és annak határain túl is fen fog maradni és emléke áldva lesz.
Hálás elismerésem követi őt sirjába, — melyre itt küldök egy koszorút!
Kelt Bécsben, 1876. évi január hó 29.
Ferenc József s. k.“
A királyné Festetich grófné által másnap kifejezte részvétét a család előtt, és kegyelete jeléül „száz fehér kaméliából és zöld babérlevelekből készíttetett a királyné „Deák bácsi” számára egy felséges koszorút”.
A főváros közönsége egy Váci utcai virágkereskedés kirakatában láthatta is a babérlevelekből és fehér kaméliákból kötött koszorút, , melynek fehér selyem szalagjára arany betűkkel ráhímezték (A felirat szövegét Rónay Jácint ajánlotta):
„Deák Ferencznek Erzsébet királyné”
A felirat szövege külön figyelmet kapott a híradásokban:
„Ki írhatná le e szavak, e betűk hatását ? ! Ha imádta eddig királyasszonyát ez a hű nép, e perctől, e gyászos napok után, bálványozás lesz, mit iránta érez.”
E napnak feledhetlen eseményét azonban a királyné megjelenése képezte a nemzet nagy halottjának ravatalánál. Az eseményről részletesen beszámolt a legtöbb korabeli lapban, a Divat-Nefelejts (1876. február 6-i számában) hasábjain a következőképpen:
„Délután négy órakor Tisza és Széll ministerek, Lónyay Menyhért gróf, Szlávy József, Kovách László háznagy és az országos bizottság több tagja megjelent, hogy szemügyre vegye a berendezéseket. Öt perccel 4 óra után Tisza Lajos azon hírrel jelent meg, hogy a királyné jő. Őt követték Ferenczy Ida és Rónay Jácint püspök, azon kijelentéssel, hogy ő felsége minden ünnepélyes fogadtatást mellőztetni kiván, miután a magas úrnő a megboldogult hazafinak háborútlanul akarja bemutatni végső tiszteletét.
Röviddel ezután megjelent az udvari hintó, melyből Nopcsa báró főudvarmester szállt ki, hogy lesegítse ő felségét és a kíséretében levő Festetich Mária grófnét. Az akadémia előtt egybegyűlt nagyszámú néptömeg tiszteletteljesen vonult vissza, midőn az udvari kocsi előállt, az országos bizottság tagjai a fenn említett urakkal a háttérbe vonultak, és csupán Tisza Kálmán miniszerelnök fogadta a magas úrnőt a bejáratnál. A királyné mély gyászt viselt. Tisza Lajos és Kovách László szétválaszták a bejárásnál alkalmazott gyászredőzetet, és ő felsége a homályos csarnokba lépett, melyet csupán a ravatal körül égő gyertyák világítottak.
És most következett a nagy pillanat, melynek emléke örökké fönnmarad, nem csupán azok szivében, kik jelen voltak, hanem az egész nemzet szivében, — oly ünnepélyes, megható és magasztos pillanat, hogy késő nemzedékek is áhítattal fogják hallgatni elbeszélését, a szép és szivet indító pillanat, melyhez hasonlót nemzet és királyné életéből a történet még nem mutathat föl. A királyné átvette a fehér kaméliákkal gazdagon díszített babérkoszorút, melyet már előbb küldött volt, és fölment a ravatal lépcsőin. Ott feküdt a nemes halott, a patyolat fátyol, mely fejére volt terítve, csak könnyedén födte a drága arc vonásait. Midőn a királyasszony megpillanta ez arcát, fájdalmasan összerezzent és köny gördült szeméből, a köny, melyet számtalan más követett. Az udvarhölgy halkan közeledett a királynéhez, hogy neki, anélkül, hogy ez észrevette volna, karját ajánlja. De a királyné kimondhatlan megindulással tekintetében, koszorúját a hullára tette.
Még néhány pillanatig szemlélte a halálban is oly nemes arcvonásokat, aztán ismét lement, hogy a koporsó végében, a balról álló imazsámolyra térdeljen, hol néhány percig áhitatosan imádkozott. (Jobbra a koporsótól a király babérkoszorúja van elhelyezve.) A jelenlevők mélyen meghatva és tiszteletteljesen félrevonulva szemlélők e jelenetet. Valóban nagyszerű pillanat volt. A nemzet legegyszerűbb és legnagyobb polgára, ravatalán a koronás királyné által babérral koszorúzva, és halálában a királyasszony áhitatos imájába foglalva, — a polgári erény a korona által dicsőitve. Valóban oly pillanat, mely méltó arra, hogy az egész nemzet szive repessen, oly pillanat, mely magában megérdemli, hogy a nemzet a trón és haza föláldozó oszlopaivá nevelje fiait! A királyné bevégezte imáját és távozott, miközben mély csönd uralkodott. Anélkül, hogy valakivel szólt volna, a magas úrnő ismét kocsijába ült. De az általa adott koszorú ott maradt, és a hosszan lelógó szalagokon ezen fölirat olvasható : „Erzsébet királyné Deák Ferencnek“
Jól látszik a fenti híradásból a patetikus hangvétel, ahogy az érzelmileg felfokozott helyzetben a kiegyezés két kulcsfigurájának találkozását leírják. A királyné személyes tisztelgésével biztosította a nemzetet együttérzéséről, ami a kortársak számára egyet jelentett azzal, hogy Deák halálával ő a jövő záloga, a hon további patrónusa.
A jelenet képi ábrázolásában, ahogy a fenti rajzokon is megfigyelhető, két pillanatot ragadtak meg. Az egyik az, amikor a koporsó mellé lépve a királyné elhelyezi a koszorúját, a másik az a momentum, amikor a királyné a térdeplőn imádkozik a halottért.
A sajtóban való megjelenések mellett az egyik legismertebb ábrázolás Zichy Mihály nevéhez fűződik, aki már Deák- albumban illusztrációjaként lerajzolta a jelenetet, melyről a Vasárnapi Ujság (1876. 23(50). p.786.) is beszámolt:
„A királyné Deák ravatalánál, amint a koszorút elhelyezi, ez a második rajza Zichynek, melyen a ravatal, a koszorúk és a gyertyák díszesen vannak készítve s művészileg vannak csoportosítva, de a királynét szintén jelképesen árulja el a kép: a magyar koronát elfedő gyászfátyolból vont mennyezet fölött áll a királyi palota, mintegy a gyengébbek számára is tudtul adván, hogy a királyi várlakból szállt alá, s a korona gyászát jelenti ki a fejedelmi hölgy a nagy halott ravatalánál.”
Már májusban hírt adtak a lapok arról, hogy „Zichy Mihály, a jeles magyar festő, a kormány felszóltására hazajött Párisból, hogy már most összegyűjtsön minden anyagot ama festményhez, mely a Deák ravatalánál a nemzet gyászában osztozó királyné emlékezetes tettét fogja megörökíteni”. (Vasárnapi Ujság, 1876. 23(11). p.316.) A kép megfestésére Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter adott állami megbízást Zichy Mihálynak.
A történelmi hitelesség eléréséhez Budapesten újra felépítették a ravatalt az eredeti helyszínen a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában. Ami igazán különlegessé teszi ezt a festményt, hogy Erzsébet királyné elfogadta, hogy a képhez vázlatokat készítsen róla Zichy, és a temetésen viselt öltözetét is rendelkezésére bocsátotta.
A nyár folyamán hozzálátott a munkához, több vázlatot is készített, végül 1877 februárjában készült el a képpel. A festményen Zichy azt a pillanatot választotta, amikor Erzsébet királyné elhelyezi koszorúját Deák ravatalán.
A nemzet gyászát és a jövőbe vetett hitet a két allegorikus szereplő jeleníti meg: a Haza sír Deák teteme fölött, egy szárnyas Géniusz pedig egyik kezével vigasztalva átöleli, másik kezével csillagkoszorút tart a királyné fölé.
A monumentális méretű (4,5mx3,5m) festményt 1877-ben helyezték el a Magyar Nemzeti Múzeum Habsburg-termében, a kiegyezés folytonosságának jelképeként. Később az MTA-n állították ki, majd a második világháború után eltűnt a nyilvánosság elől, évtizedeken át a Magyar Nemzeti Múzeum raktárában hengerelve tárolták. A Gödöllői Királyi Kastély kezdeményezésére 2012-ben megkezdődött a restaurálása, 2014-től eredeti szépségében látható a kastély Habsburg képgalériájának bevezető termében.
Erzsébet királyné tragikus halálát követően a legtöbb megemlékezésben röviden említve, vagy részletesen bemutatva újra megelevenedik a jelenet, ahol már felerősödött a szakrális jelleg. A legtöbb esetben illusztrációként a Zichy festmény rézkarc változatát használták, a Gábel féle emlékalbumban pedig a festmény segítségével idézik fel a történteket:
„Erzsébet királyné Deák Ferencz ravatalánál.
írta: Polgár Géza (Zichy Mihály festményéhez.)
Ott fekszik a halott „tekintetes ur˝ némán, mozdulatlanul és koporsója mellett ott áll a fejedelemasszonyok legnemesebbje, a magyar nemzet védőangyala, a jóságos királyasszony és hullatja könyeit, hullatja szüntelen, szakadatlan azokat a drága gyöngyöket, azokat az áldott könycseppeket, amelyek e haza bölcsének poraira hullanak, és megkoszoruzza áldott, jóságos kezeivel azt a rombadőlt kolosszust.
Ez volt akkor, a valóság képe.
Maga a valóság nehéz megpróbáltatás, kínos fájdalom volt, amely a nemzetnek, szomoruságot okozott.
És a megpróbáltatás e nehéz napjaiban vigasz lopózott a magyar nemzet hü fiainak szivébe, mert a koronás fejedelemasszony megosztotta bánatát nemzetével.
S lehetette-e sajgó sebeken nemesebb gyógyír annál a tudatnál, hogy a királynők legnebesebbike leszállott a biboros trón magasságából az „egyszerű polgárhoz”, hogy őt és benne a magyar nemzetet kitüntesse, hogy hullassa forró könnyeit, melyeknek ragyogása bátorságot, bizalmat, büszkeséget, boldogságot lopott a magyarok szivébe; hogy imájába foglalja, imában könyörögjön, mint közbenjáró, a magyarok Istene előtt a magyarok jóvoltáért. –Hol lett volna akkor helye a csüggedésnek, ha részvétre gerjedt a legnemesebb fejedelemasszony szive, hogy megvigasztalja vele hüséges magyar népét?!
Az 1876. év január havának 31-én tötént ez a nagyjelenet, amelynek a képe eltörölhetetlenül bevésődött mindenek szivébe és im átplántálódott a késő utókorra, hogy áldást szórhasson mindenki a magyarok nagyasszonyának dicső emlékére.
A királyasszony kezeibe vette az előre odaküldött és az ő kedves virágaiból, – fehér kaméliákból – font pompás koszorut, rálépett a ravatal lépcsőjére és udvarhölgye, Festetich Mária grófnő segedelmével gyöngéden elhelyezte koszoruját a nagy halotton.
Néhány perczig szemlélte a haza bölcse hült tetemét, nemes arczvonásait; szemeiben az igaz fájdalom könyei peregtek, azután leszállott és áhitatos imába merült.
Ez mind valóság, bár tündérmesének tetszik.
Ilyen volt a királyasszony bánatos képe.
A gyászoló, a fájdalomtól megtört Szent Erzsébeté!
Az elköltözött nagy szellem nemes porait a koronás fejedelemaszony könyei nedvesitették.
A mi védőangyalunk megsiratta Deák Ferenczt, ami az ő ezernyi fenkölt, nemes tettei közül csak egy, de összekapcsolta vele önmagát nemzete hű fiaival elválaszthatatlanul örök időkre.”
A királyné kultuszára így maga az esemény mellett, az azt megörökítő képi ábrázolás is hatással volt. Ez megfigyelhető az iskolásoknak, gyerekeknek szánt kiadványokban is. A vallás- és közoktatási miniszter körrendeletben előírt iskolai megemlékezések, a november 19-i Erzsébet emlékünnepélyek szónoklataiban szóban, az ifjúságnak szánt kiadványokban illusztrációként ott találjuk Zichy festményének rézkarc változatát.
Ennek egyik érdekes példája Szász Irén Kicsinyeknek nagy dolgokról címmel a legkisebbeknek szánt könyve:
„Szép színes mesét mond a gyermekeknek, tündérek világában, a mese aranyos ködében sorra előtűnnek a magyar történet ragyogó alakjai: Erzsébet, „tündérek között fehér liliom, emberek között királyné;“ Petőfi, a ki elindult a maga vándor útjára, de nem tért vissza többé; a haza bölcse, a kinek egyszerű emberek állottak a bölcsője körül, de királyné sírt a koporsójánál és megannyi hőse a magyar szabadságnak.” (Kisdednevelés, 1903 32(24). p.593.)
Egy másik könyvet is említünk, amire az illusztrációként feltűnő Zichy festmény hívta fel a figyelmünket. Smiles: A boldogulás útja című kötetét „a magyar viszonyokra” Kárffy Ödön alkalmazta, és ott volt az iskolák ifjúsági könyvtárában. A fiatalokat megszólító könyv igyekszik jó tanácsokat adni az élethez. A szorgalom, takarékosság, jótékonyság mellett a nagyzolásról is külön fejezetben szól. A kötet első lapján feltűnő Zichy festmény alatti oldalszámhoz lapozva a haza bölcsének fotója mellett a szövegben Deák Ferencet állítja a nagyzolás ellenpéldájának, beleszőve a királyné kegyeleti gesztusát is:
„Bezzeg nálunk a sok tekintetes, nagyságos, méltóságos, kegyelmes úr megneheztel, ha egy fokkal lejjebb találod címezni. Ezek tanulhatnának ám a „haza bölcsének” példáján, kit jó királyunk elhalmozott volna címekkel, csillogó rendekkel –de ő megmaradt holtig– Deák Ferencnek, így írta nevét hazánk történetének legfényesebb lapjaira és az a könny, melyet Erzsébet királyné ravatalán ejtett, ugyan melyik gyémántos érdemrenddel ér fel?”
1914-ben miniszteri utasításra, a népiskolai oktatás segítésére egy húsz magyar történeti jelenetet ábrázoló művészi litográfiai sorozat készült a múzeumok, pedagógusok és képzőművészek összedolgozásának eredményeként. Ehhez híres festményeket kellett egyszerűsítve megvalósítani. Zichy Mihály művét Raksányi Dezső gondolta újra. Vagyis szinte egy az egyben átvette Zichynek egy a festményhez készített korai szénrajz vázlatát.
„Ezen a fejét szomorúan lehajtó Erzsébet és a koporsóban fekvő Deák látszik, a reprezentatív kellékek hiányában a kép jóval bensőségesebb hangulatot áraszt, közvetlenebb átélésre nyújt lehetőséget. Az allegorikus alakok nélkül pedig világos, nem szorul olyan magyarázatokra, melyeknek megértése az elemi iskolai nebulók érettségét meghaladná. Érdekes adalék még e szemléltető kép történetéhez, hogy Zichy már 1878-ban egy levelében megemlítette, hogy a festmény sokszorosított változatának minden iskolában a falon kellene lógnia”. (Róka Enikő, 2001:42)
Ezek a faliképek a népiskolákban mindennapi látványként vésődtek a gyerekek emlékezetébe és határozták meg történetszemléletüket.
Erzsébet királyné koszorúja később megjelent az 1887-ben felavatott Deák-mauzóleum síremlékén is:
„Három, szürkés márványból faragott lépcsőzeten fekszik a karrarai fehér márványból való díszkoporsó, melynek felső részén babér- és tölgylevelekből font guirland fut körül. Az első oldalon arany betűkben ragyog Deák neve, születésének, halálának éve és napja. Tetején a koporsón pihen Deák szobor alakja, lepellel beborítva, arczán a halál nyugalmával. Fejénél a dicsőség géniusza ül, mely szárnyaival beárnyékolja a halottat. Balkezével levonja a leplet a halott arczáról, míg a jobbjával pálmaágat tesz reá. (…) A lépcsőn egy nagy bronz koszorú hever, mely hű utánzása ama babér-koszorúnak, melyet Erzsébet királyasszony küldött a nagy halott ravatalára. A koszorú széles szalagjának egyik végén «Erzsébet», a másik végén «Deák Ferencznek» olvasható.” (Ország-Világ, 1887. 7(20). p.318.)
E márvány síremlék 1945-ben megsemmisült, helyén jelenleg egyszerű kőkoporsó áll.
Erzsébet királyné Deák Ferenc iránti tisztelete, mint mítoszának alkotóeleme, megjelenítésre került a budai várban létrehozott Erzsébet királyné Emlékmúzeumban is: feltűnik a tárgyak között (3.sz. tárlóban) a királyné imakönyve.
„Tárkányi: Vezércsillag az üdv elnyerésére. A királyné éveken át használt imakönyve. A 347. lapon Az ország javáért czimű ima mellett, a melyen meglátszik, mily sokszor imádkozhatta azt érettünk áldott emlékű királynénk, egy árvaviola és Deák Ferencz arczképe fekszik, úgy, a hogy azt a királyné odatette”
A kegyelet témáját ragadták meg a művészek is a második budapesti Erzsébet szoborpályázat egyik pályaművén:
„Margó-Popper szobrászok, Scheer és Fischer műépítők közös munkáján a szobrászati és építészeti rész szerencsés harmóniában egyesül. A művészek csonka piramis alakú kőtömbre helyezik a királyné ülő szobrát. A szoborban, mely a fájdalomtól mélyen sújtott királynét örökíti meg, szépség és méltóság nyer kifejezést. A talapzaton elől magas dombormű-csoport tűnik föl, mely a megboldogult királyné életét jelképezi: a csoport elején a grácziák rózsák közt vezetik az életbe belépő fiatal leányt, feljebb a fiatal hölgy egy férfi kezébe teszi le élete sorsát; majd —- az élet delén — a nő erényei: az anyai szeretet és jóság vannak jelképezve. Lejebb a szenvedései, végűi a fia halálán kesergő anya fájdalma. A szobor hátsó részén a királyné politikai szereplése, a korona kibékülése a nemzettel, a koronázás és Deák ravatala. A talapzaton körös-körül húzódik e fölirás: «Élete útja rózsákkal és tövisekkel volt tele. A rózsákat szétosztotta, a tövisein elvérzett. Szivéből hajtott ki a béke termő olajága. Könnyeket könnyeivel szárított föl».” (Vasárnapi Ujság 1903. 50( 25). p.402.)
A királyné halálát követően 1898. szeptemberében a Magyar Tudományos Akadémia is rendkívüli közgyűlésén emlékezett meg a tragikus eseményről. Eötvös Lóránd elnök gyászbeszédében felvetette, hogy a királynénak emlékül a palota előcsarnokában márvány domborművet állítsanak, s hogy ez a királynét Deák Ferenc ravatalánál ábrázolja. Az oszlopcsarnok díszítésére korábban megkezdett gyűjtést folytatva az Akadémia, a Kisfaludy-Társaság és a Természettudományi Társulat tagjai között a költségek fele összegyűlt, a fennmaradó részt az Akadémia fedezte.
A domborművet Holló Barnabás (1865–1917) készítette, aki ezt megelőzően már többször dolgozott az Akadémia számára. Ő készítette az intézmény 1825-ös alapítását ábrázoló reliefet az épület Akadémia utca felőli oldalfalán, illetve Kőrösi Csoma Sándor márvány mellszobrát is. Ugyancsak az Akadémia épületében, az első emeleti folyosó jobb oldali fülkéjében látható Mikszáth Kálmán márvány mellszobra, amelyhez Mikszáth szivarral ült portrét, és az író saját kérésére készült el 1910-ben.
Holló Barnabás már a domborművet megelőzően 1898-ban megformázta Erzsébet alakját, amikor elkészítette a királyné és Ferenc József lovas szobrát. A Magyar Iparművészet 1900. 1. számában bemutatott szoborpár ma a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításában látható.
Valószínű, hogy az akadémiai dombormű agyagmintája 1900 körül már készen volt, de a ruskicai fehér márványból készült hatalmas dombormű felavatására csak 1914. november 19-én került sor:
„e háborús dátumot használták fel a falai között lefolyt történelmi esemény művészi megrögzítésére, még jobban kiemelve Erzsébet királyné működésének jelentőségét, mert a háborús idők mindennél jobban dokumentálják, mennyire szükség volt a király és nemzet egyetértésének helyreállítására az alkotmány visszaállítására.” (Magyarország. 21(296). p.6.)
A relief az oszlopcsarnokban a lépcsőtől jobbra, az első és második oszlopsor közötti falrészre került, amely alatt állt 1876. január végén Deák Ferenc ravatala.
A kiegyezésre allegóriájaként megfogalmazott jelenet Holló kompozíciójában már egyértelműen a királyné tiszteletére készült. Zichy ikonikussá váló festménye, ahogy írtuk egy ideig az Akadémián volt kiállítva, Holló Barnabás domborműve a későbbiekben mintegy pótolta a festményt. A korabeli sajtó szerint „művészi szempontból is igen sikerült dombormű” teljesen önálló felfogással készült, méltó párja lett Zichy Mihály vásznának.
Azt a jelenetet ábrázolta Holló, amikor Erzsébet királyné koszorút helyez Deák Ferenc ravatalára:
„A királyné koszorúval a kezében meghatva áll a koporsónál, lobogó fáklya alatt fekvő halott jobboldalánál, fejtartása nemes, előkelő arca gyönyörű szép. Deák arca is teljesen portréhű. Több alak nincs a reliefen.” (Magyarország. 21(296). p.6.)
A leleplezési ünnepségre nagyszámú, előkelő közönség gyűlt egybe. Déli tizenkét órakor érkezett meg a király képviseletében Jenő királyi herceg Szmrecsányi őrnagy kíséretében, magyar lovassági tábornoki egyenruhában. Az Akadémia kapujában Berzeviczy Albert elnök, Plósz Sándor másodelnök és Heinrich Gusztáv főrendiházi tag, főtitkár fogadták.
Az emlékmű előtt az Akadémia elnöke, Berzeviczy Albert beszédében az emlékmű történetét és a domborművön látható jelenetet idézte fel:
„És akkor, mialatt néma bánatában zarándokolt ide apraja-nagyja a magyarnak, megjelent a haza bölcsének koporsójánál egygyászba borult fejedelmi hölgy is: Magyarország királynéja s megindultan merülve fohászba, letette elismerése, együttérzése koszorúját a ravatalra. Ez a történelmi pillanataz, melyet az Akadémia körében már régebben megindított gyűjtés segélyével kívánt megörökíttetni igazgató-tanácsunk s melyet HollóBarnabás szobrászművészünk fehér márványból készült domborműve itt, hol a jelenet lefolyt, fog a késő utódok emlékezetébe visszaidézni. . . Azóta már régen nyugosznak mindketten: a nemzetünktől imádó szeretettel a környezett királyasszony is, kinek áldott nevét ünnepeljük ma. De amit ők egymás csodás, gondviselésszerű megértésével: az egyik, nemzete élén, a megdönthetetlen törvénykönyvével kezében, a másik, a trónon, a szenvedő nemzet irántiszeretetet és jóindulatot élesztve, erősítve hitvese fenkölt lelkében, az uralkodói bölcsességgel üdvös frigyre egyesülve létrehoztak: a nemzet s a király áldásos egyetértése, alkotmányunk visszaállítása s nemzeti jogaink és életünk maradandó összhangja a monarchia és a dicső uralkodóház nagy, európai rendeltetéséből folyó hatalmi állásával és érdekeivel, az legdusabb, legáldásosabb gyümölcseit éppmost termi, e korszakos mérkőzés és megpróbáltatás véres, nagy napjaiban. Áldott legyen Erzsébet királynénk emléke !” (Néptanítók Lapja. 47(48) p.6.)
A királyi herceg válaszbeszédét magyarul olvasta fel:
„(…) Különös örömömre szolgál résztvehetni ennek az emléktáblának a leleplezésén, a mely — Deák Ferencz ravatalának Erzsébet királyné által való megkoszorúzását ábrázolván — együtt örökíti meg a királynét, aki hű hitvesi szeretettől és meleg hazaszeretettől vezérelve, a király és a nemzet közt együttérzést és bizalmat mindig fáradhatatlan odaadással ápolta és erősítette, és a nagy államférfiút, kinek oly kimagasló része volt abban, hogy a király és a nemzet az áldásos együttműködés napját megtalálták és biztosították. Erősebben, mit valaha, érezzük ma, a megpróbáltatások idejében, hogy a Mindenható áldása kísérte a királyné és az államférfiú összhangzó törekvéseit, messze ragyogó bizonysága ennek a trón és a nemzetek a mai viharokban mutatkozó megtörhetetlen egysége és az a felül nem múlható áldozatkészség és hősiesség mellyel a magyar nemzet és vele együtt testvéri egyetértésben a monarchia összes népei küzdenek a dinasztia s a haza ellenségei ellen és a mellyel — bizton hiszem — győztesen fogják kiküzdeni a jövő áldásos fejlődés biztosítását.” (Az Ujság. 12(292) p.6.)
A királyi herceg szavára lehullott a lepel az emléktábláról.
Berzeviczy bemutatta Jenő hercegnek Holló Barnabást. A királyi herceg meleg szavakkal fejezte ki tetszését és köszönetét a művésznek s megígérte, hogy beszámol a királynak is a művészi alkotás szépségéről. Ezután a herceg megtekintette az Akadémia helyiségeit.
Szily Kálmán kalauzolásával bement a Széchenyi-múzeumba, ahol nevét magyarul beírta a vendégkönyvbe. Mindenütt magyarul beszélt, különösen sokat beszélgetett Széll Kálmánnal, Jósika Samu báróval, de bemutattatta magának a jelenlevő akadémikusok legtöbbjét is. Egy órakor a királyi herceg a közönség éljenkiáltásai között autón a Hungáriába hajtatott.
A dombormű a második világháború után még a helyén volt. 1950. novemberében az Akadémia alapításának 125. évfordulójára szervezett ünnepi hét üléseire helyreállították az épületet, és gondoskodtak az „új kornak” megfelelő teremdekorációról is. Az előadótermek díszítéshez képeket, drapériákat és jelmondatokat használtak. Az ünnepi ülés díszletén az utolsó pillanatban még változtatott a pártközpont a Rákosi- és Sztálin-idézetek mellé az Akadémia alapítására utaló Bessenyei- és Széchenyi-idézetek is kerültek a falra: „A Széchenyi-idézet elég hosszú volt ahhoz is, hogy az előcsarnokban levő Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című domborművet eltakarják vele”. (Bicskei-Ugry, 2018:164)
Holló domborművét egy félreeső szolgálati folyosón tárolták évekig, kezdetben szabadon, majd egy idő után paravánnal eltakarva.
A gödöllői helytörténeti gyűjtemény vezetője, Polónyi Péter erről értesülve, 1979-ben elhatározta, hogy megszerzi a kastély akkor már tervbe vett rekonstrukciójához Holló domborművét. Több évi levelezés, kérelmezés sem hozott eredményt.
Ráday Mihály televíziós sorozatában, az Unokaink sem fogjak látni című televízióműsor 1981. március 13-i adásában bemutatta a relief – akkor még az Akadémia székházán belüli – méltatlan elhelyezését, felvetve visszahelyezésének szükségességét.
Ez akkor még nem sikerült, de sikerült Gödöllőre elvinni a reliefet és a városi múzeumba bemutatni. A szállítás nem volt egyszerű, hiszen a márvány emlékmű 35 mázsát nyomott, mérete miatt be sem fért a múzeum bejáratán. Az 1982. szeptember 29-én este érkezett domborművet egész éjszaka őrizte a vandál kezektől Polonyi Péter és Barna András teremőr. A piac bejáratát eltorlaszoló dombormű nagy feltűnést és némi bosszúságot is okozott a piacra igyekvőknek. A múzeum bejáratát ki kellett bontani, ehhez a helyi szövetkezetek vezetőihez fordultak segítségért. Hidi Ferenc és Nagy Zoltán a Vegyesipari szövetkezet, Török Ferenc és Pataki János az Építőipari Szövetkezet dolgozói közreműködött a beemelésnél és a dombormű elhelyezésénél a bejárattal szemben, a lépcsőház falán.
Az emlékmű bemutatására a múzeumi hónap nyitórendezvényén 1982. október 1-én, este került sor. A program részeként megalakult a gödöllői honismereti bizottság, majd az éppen tíz éves városi gyűjtemény történéseiről, az otthont adó épület múltjáról tartott előadást dr. Farkas György.
Ráday Mihály 1985 végétől kezdve tovább sürgette a dombormű visszahelyezését az eredeti helyére az Akadémián. Kérésével nem volt egyedül, mert a szobrász menye, Holló Barnabásné is többször kérvényezte a visszaállítást. Berend T. Iván elnök aztán ígéretet tett arra, hogy a tervezett nagy házrekonstrukció során a reliefet visszaillesztik eredeti helyére.
Végül a rendszerváltás után 1991-ben az Akadémia vezetői, Kosáry Domokos elnöksége idején megkeresték a múzeumot, hogy visszakérjék a domborművet. Így 1992-ben újabb daru, teherautó és tucatnyi munkaerő segítségével kiemelték és elszállították az emlékművet. Mivel megint bejáratot kellett bontani, új főbejáratot kapott a múzeum. Az előtérbe Stróbl Alajos Erzsébet és Ferenc József bronz szobrai kerültek akkor, pótolva a „pótolhatatlan” emlékművet.
1992 óta ismét régi helyén látható Holló Barnabás domborműve, melyet II. Erzsébet angol királynő is megcsodált, amikor meglátogatta a Magyar Tudományos Akadémiát 1993-ban. A program nem tartalmazt, de Kosáry Domokos elnök megtörve a protokollt bemutatta az épületet is a királynőnek és hosszan mesélte neki a dombormű történetéről, amit a királynő érdeklődéssel hallgatott.
És végezetül egy utalás Nyirádon (ma Veszprém, 1951-ig Zala vármegyéhez tartozó település) elsőként felállított Erzsébet királyné szoborhoz kapcsolódóan:
A Zala megyeiek úgy tartották, mivel Erzsébet királyné annak idején elsők között fejezte ki részvétét a megye nagy szülöttjének, Deák Ferencnek a ravatalánál, ezért méltó, ha a szeretett királyné az első emlékművet éppen Zala megyétől kapja. Ezt sikerült a nyirádiaknak megvalósítani.
A nyirádi Erzsébet emlékmű története itt olvasható.
Források:
- Bicskei, Éva és Ugry, Bálint, eds. (2018) 150 éves az Akadémia székháza : Épület-, intézmény- és gyűjteménytörténet. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest.
- Borovi Dániel – Vér Eszter Virág (s. a. r.): Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában. Szentendre, Erdélyi Szalon, 2022. 165–166.
- J. (1982): Változatlan piaci árak. Gödöllői Hírlap. 9(232) p.1.
- Deák-album: emlékkönyv. Budapest, Franklin, 1876.
- Divald Kornél: A Magyar Tudományos Akadémia palotája és gyüjteményei (Budapest, 1917)Első rész. Az Akadémia palotája / II. A palota ismertetése
- Divat-Nefelejts, 1876. 2 (6).
- Z. (1982): Domborműavatás, emlékkiállítás. Gödöllői Hírlap. 9(218). p.1.
- Z. (1982): Honismereti bizottság alakul. Dombormű-bemutató a gyűjteményben. Gödöllői Hírlap. 9(230) .1.
- Goda Gertrud: Holló Barnabásszobrászművész (1865–1917). Officina Musei sorozat 23. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 2016. p.14-15.
- Holló Barnabás műtermében. Uj Idők, 1909. 15(51). p.558
- Komlósi, S. (2003). Történelmi szemléltetőanyag az első világháború korából. Gyulai Ágost művének felhasználásával szerkesztette Lányi Katalin. Fekete Sas Kiadó, Magyar Pedagógiai Társaság.
- Levéltári Közlemények, 87. (2016) Habsburgok és Magyarország a kiegyezést követően / Vér Eszter Virág: „Kíméletlen fiatal, dacos királynak új hitvese jó szelleme is…” Erzsébet magyarországi kultuszának kialakulása.
- Magyarország és Nagyvilág 1876. 13(7).
- Németh Andrásné, F. G. (2002). Magyarország első Erzsébet szobra Nyirádon. „Erzsébet királyné” Általános Iskola
- Ország-Világ, 1887. 7(20)
- Őfelsége a király és Erzsébet királyné lovas szobra Holló Barnabástól Magyar Iparművészet, 1900. 1.sz. p.50
- Polgár Géza (1905): Erzsébet királyné Deák Ferencz ravatalánál. In: Gábel Gyula-Dániel Ernőné: Erzsébet királyasszony emlékének. Globus Nyomdai Műintézet, Bp. 147-148.p
- Ráday Mihály (1992): Unokáink sem fogják látni. Az átépítés kora. Magyar Nemzet. 55(197). p.7.
- Ráday Mihály (1997): Unokáink sem fogják látni. Századik adás. Magyar Nemzet. 60(102). p.3.
- Róka Enikő: Egy kultuszkép története: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. In: Zichy Mihály (Kiállítási katalógus). Szerk.: Róka Enikő–Csicsery-Rónay István. Bp., 2001. p.38–42.
- Simon Péter: Király és haza. Pillantás I. Ferencz József uralkodása 1886-tól 1892-ig. Budapest, 1899.
- sz.n. (1876): Zichy Mihály rajzai a „Deák-albumban”. Vasárnapi Ujság. 23(50). p.786.
- sz.n. (1876): Zichy Mihály… . Vasárnapi Ujság. 23(21). p.316.
- sz.n. (1914): Erzsébet királyné emlékezete. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepe. Néptanítók Lapja. 47(48). p.6.
- sz.n. (1914): Erzsébet királyné emlékezete. Márvány reliefjének leleplezése. Az Ujság. 12(292) p.6.
- sz.n. (1914): Erzsébet királyné emlékünnepe. Márványreliefjének leleplezése az Akadémián. Magyarország. 21(296). p.6-7.
- K. (1991): Az Akadémia visszakéri. A száműzött dombormű. Gödöllői Hírlap. 18(86) p.1.
- Varga Kálmán (1992): Nekünk hiányozni fog. Erzsébet újra az Akadémián. Gödöllői Hírlap. 19(167). p.1.
